2021-ben a felhasználó kerül a keresőoptimalizálás központjába

…De vajon igaz lesz-e ez a kis és közepes webhelyekre itthon is?

Évek óta azt hajtogatjuk már szinte minden blogbejegyzésünkben, hogy a keresőoptimalizálás során a felhasználóknak kell írni a tartalmat – nem pedig a Google-nek -, s a technikai fejlesztéseket pedig a Google elvárásainak megfelelően kell elvégezni.

Ennek ellenére mind a mai napig találkozunk olyan webhelyekkel, amelyekről üvölt, hogy nem a felhasználóknak készültek, illetve technikailag pedig lemaradtak a 90-es évek megoldásainál.

Ez kifejezetten probléma a közép- és kelet-európai régióban, hiszen itt a legtöbb kis- és középvállalat képtelen kialakítani egy minőségi webhelyet a látogatói számára, amelynek a hátterében nem az anyagiak állnak.

Ez pedig azt eredményezi, hogy a webhelyek tartalmát nagyítóval sem lehet elolvasni mobilon, hiszen nincsenek optimalizálva semmi másra, csak PC-re. Illetve rendkívül lassú az oldalbetöltés, valamint sok esetben pedig még a HTTPS is hiányzik, pedig szenzitív adatokat kezelnek az oldalak.

Nagy kérdés tehát az, hogy mi lesz 2021-ben itthon azokkal a kis- és közepes webhelyekkel, amelyeket továbbra is elhanyagolnak a tulajdonosok, de persze elvárják a SEM szakemberektől, hogy a hirdetésekkel növelni tudják a bevételt. Keresőoptimalizálásról pedig hallani sem akarnak.

Ebben a bejegyzésünkben megnézzük azt, hogy miként lehet fejleszteni azokat a webhelyeket, amelyeknek a tulajdonosai kézzel-lábbal ellenkeznek a SEO ellen, mert szerintük hirdetésekkel mindent meg lehet oldani.

A kis- és középvállalatok esetében ajánlott megfizethető keresőoptimalizálási lehetőségek

Először jön a keresőoptimalizálás, s utána a keresőmarketing

A legtöbb kis- és középvállalat csak akkor fordul keresőoptimalizálási és keresőmarketing (SEO-SEM) ügynökséghez, amikor rájön arra, hogy egy webhely elkészítése még nem egyenlő azzal, hogy látogatók is érkeznek rá. Vásárlásról ne beszéljünk még, a profit-növekedést pedig inkább hanyagoljuk.

Sok webhely tulajdonos él abban a tévhitben, hogy elég összetákolni egy webhelyet, majd hirdetünk rá, s az üzlet máris szárnyra kap. Ezzel az a probléma, hogyha ez így működne, akkor a Google nem tájékoztatná a felhasználóit a keresőoptimalizálás összetett lépéseinek a fontosságáról, illetve éhen halnának a SEO cégek is.

Meg kell nyerni a harcot

Amikor egy ügyfél eljön hozzánk, hogy hirdessünk neki erre vagy arra a kulcsszóra, bizony nagy harcot kell vívnunk azért, hogy rábeszéljük arra, hogy ennek semmi értelme nem lesz, ha előtte nem optimalizáljuk a webhelyet.

Mégis mi értelme van hirdetni egy csótányokkal és patkányokkal teli piacot egy olyan gazdasági környezetben, ahol az emberek már évtizedek óta tiszta és ápolt üzletekben vásárolnak? A világ összes hirdetése és reklámja sem lenne elég ahhoz, hogy meggyőzzük az embereket.

Ez csak úgy lehetséges, ha kiirtjuk a csótányokat és patkányokat, végzünk egy alapos tisztítást, illetve felújítjuk az egész piacot, hogy megfeleljen a 2021-es vásárlói elvárásoknak. Csak ekkor lehet esélyünk arra, hogy a hirdetések sikeresek legyenek. Másképp teljesen esélytelen lesz ez a gyötrelmes harc.

Megnyertük a harcot. Most hogyan tovább?

A legtöbb kis- és középvállalatnak nincs annyi pénze egy évben, mint amennyit egy multi egy hét alatt megkeres. Emiatt értelmetlen lenne számukra a luxus megoldásokat ajánlani, hiszen nincs pénzük arra, hogy 1 millió forintot kifizessenek csak a vállalati logó megtervezéséért. Helyette más fortélyokat kell találni.

Ütős reszponzív dizájn olcsón? Lehetséges!

Egy tökéletesen megtervezett dizájn már szinte 80%-os siker. A legtöbb felhasználó az oldalra érkezés utáni első néhány másodperc alatt dönti el, hogy itt marad keresgélni vagy elhagyja a webhelyet, mert nem tetszik neki az oldal színsémája, kialakítása, elrendezése, menüszerkezete, szűrési feltételek, stb.

Mivel az internet tele van a kis- és középvállalatok által is megfizethető Material Dizájn segítségével megalkotott reszponzív (mobilon, tableten, laptopon és PC-n is kiváló felhasználói élményt nyújtó) sémákkal és sablonokkal (template-ekkel), így bárki vehet magának egy csinos webdizájnt, 5-120 amerikai dollárért, amely 1.500 – 35.000 Ft-nak felel meg.

Ezt a legtöbb kis cég könnyedén ki tudja fizetni, viszont ezt implementálnia is kell valakinek, aki valószínűleg egy itthoni programozó lesz. Ez a programozó az egyike annak az IT csapatnak, aki a webhelyet készíti az ügyfélnek.

Felhasználói élmény javítása apró programozási trükkök segítségével

Miután sikerült a programozónak implementálnia az új dizájnt, át telet térni olyan további fejlesztésekre, amelyek nem kerülnek majd horribilis összegekbe az ügyfélnek. Ezek közül sok lehet, hogy banálisan hangzik majd, de sajnos vannak olyan webhelyek, ahonnan még az alapvető funkciók is hiányoznak. Ilyenek például az alábbiak:

  • Menüszerkezet (Üzleteink, Cégtörténet, Kapcsolat, Szállítás, Jogi információk, Impresszum, stb.) és a termékmenü leegyszerűsítése és optimalizálása, hogy könnyen átlátható legyen a webhely tartalma.
  • Termék szűrési feltételek kiegészítése, amennyiben van rá lehetőség az adminban:
    • Szín, méret, súly, nem, funkció, típus, stb.
  • Termék rendezési lehetőségek kiegészítése a gyors és optimális használhatóság érdekében:
    • Ár szerint növekvő, csökkenő
    • ABC sorrend növekvő, csökkenő
    • Akciós
    • Legújabb
    • Legnépszerűbb
  • Termékadatlapon egyszerre több kép megjelenítése, hogy a terméket alaposan szemügyre tudja venni a látogató.
  • Termékleíráshoz videó beillesztésének a lehetősége, hogy még több információt tudjon látni és hallani a felhasználó a termékről.
  • Szállítási mód és időpont kiválasztásának a lehetősége.
  • Kapcsolat menüpont alatt egy csinos térkép és üzenetküldő form.
  • A marketing kampányokhoz tartozó vetítőképek és videók úgy kerülnek implementálásra, hogy azok nem akadályozzák vagy zavarják a felhasználót a vásárlás vagy a termékek válogatása közben.
  • Főoldal és az aloldalak sebességének a javítása.
  • HTTPS és SSL használata a felhasználói adatok védelme érdekében.
  • URL kanonikalizáció (webshop esetében ez elengedhetetlen).
  • Az oldalak meta címe, leírása és kulcsszavainak megadása az adminban, mely lehet manuális vagy automatikus is.
  • Képek attribútumainak (alt, title) megadására lehetőség az adminban.
  • Szöveges felületek kialakítása a termékkategória oldalak alján, felül vagy oldalt, amelyek részletesen leírják az adott kategóriában található termékek ismertetőit.
  • Vállalati blog létrehozása az aktualitások hangsúlyozása érdekében.

Természetesen a listát több kilométeresre is lehetne duzzasztani, viszont itt nem ez a cél. A lényeg ebben az esetben az, hogy a webhely elérje azt a színvonalat, amelyhez a 2021-es közönség már egy ideje hozzászokott.

Ehhez pedig nem kell mélyen a vállalati büdzsébe nyúlni, hiszen ezek a fejlesztői munkák már rutinfeladatoknak minősülnek. Így hamar megvannak, hiszen ezek apróságok, amelyek néhány tízezer forintból könnyedén megoldhatóak.

Konklúzió

Napjainkban már nem nehéz feltornázni egy elavult webhelyet a 2021-es technikai és felhasználói elvárásoknak. Fontos emiatt kihangsúlyozni, hogy keresőoptimalizálás nélkül teljesen értelmetlen bármilyen marketing kampányba kezdeni, hiszen a versenytársak sokkal jobb felhasználói élményt nyújtanak az internetezők számára.

Szerencsére a legtöbb technikai fejlesztést igen olcsón meg lehet úszni, amelyre befektetésként érdemes tekinteni. Minél modernebb egy webhely, annál könnyebben találják meg a látogatók, s annál gyorsabban tud elérni profit-növekedést a cég.

Megosztás

Post navigation

További cikkek: