7 dolog, amire érdemes lesz odafigyelni 2021-ben webáruház készítés során

2007-ben, aki webáruház készítésbe kezdett, az egy körülbelül 30 milliárd dolláros bizniszhez csatlakozott. Előre ugrunk egy kicsit az időben, s 2021-re az online kereskedelem már egy több mint 5 trillió dolláros üzletté fejlődik, amelyet szinte minden cég ki szeretne használni.

A jelenlegi világhelyzet miatt a 2020-as évben sok olyan vállalkozás kezdett el online is értékesíteni, amely eddig hallani sem akart az internetes vásárlásról. A verseny tehát egyre szorosabb, s nem mindegy, hogy milyen felületen várják a felhasználókat a webáruházak.

Egy e-kereskedelmi rendszer kialakítása során nem a vállalatvezető vagy tulajdonos, hanem a felhasználók elvárásait kell figyelembe venni. Emiatt ha egy online vállalkozás felületét ügyetlenül alakítjuk ki, s nem vesszük figyelembe a látogatók igényeit, akkor nagyon nehéz lesz rajta bármit is értékesíteni.

Ha mi nem fejlesztünk le egy tökéletes webáruházat, akkor a konkurencia fogja ezt megtenni helyettünk. Ez pedig azt eredményezi, hogy leköröznek minket a keresők találati oldalain.

Fontos emiatt a webáruház készítés során a következő 7 dologra figyelni, hogy a webáruházunk ne csak egy 12 egy tucat legyen, hanem kitűnjön a többi közül, s elnyerje a felhasználók tetszését.

1 – Felhasználóbarát tervezés

A webáruház készítés során fontos, hogy az egyszerűségre törekedjünk. Mellőzzük az idegesítő felugró ablakokat, a villogó, lehulló és kurzor effekteket, gyakorlatilag mindent, ami megszakíthatja vagy idegesítheti a vásárlási folyamatot.

A tökéletes felhasználói élmény kialakítása során az oldal gyorsaságát, az egyszerű menüszerkezetet, a könnyen használható keresőt és persze a reszponzív kialakítást kell a középpontba helyezni.

Ezek hiányában a látogató már az első néhány másodperc után elhagyhatja az oldalt, hiszen minek pazarolja az idejét egy elavult, lassú és mobilon alig használható webáruházra?

2 – Vásárlói visszajelzések – megbízhatóság

A webáruház készítés során érdemes arra ügyelni, hogy a termékoldalakon lehetősége legyen a vásárlóknak értékelni és kommentelni a terméket vagy szolgáltatást. Ez azért fontos, mert egy új webáruház esetében a felhasználók lehet, hogy kicsit ódzkodnak a rendelés leadásánál, hiszen nem látnak semmilyen vásárlói visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy a cég megbízható tevékenységet folytat-e az interneten.

Nyilván az első napokban alig lesz vásárlói visszajelzés, amelyen lehet segíteni néhány kommenttel, ami a jövőben úgyis automatikus lesz. Ez azért lehetséges, mert az elégedett vagy elégedetlen felhasználók előbb-utóbb leírják az élményeiket a termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban.

3 – Felhasználók által generált tartalom

Ez egy szenzációs marketing eszköz, amelyhez minimálisan kell csak belenyúlni a vállalat büdzséjébe. Érdemes itt kihasználni például az Instagram közösségi média oldalt, s indítani egy játékot a felhasználók között.

Például:

Aki megveszi az adott terméket, s ezt kiposztolja a saját Instagram oldalára a kért hashtag kíséretében, esélye lesz arra, hogy egy 10.000 Ft-os kupont nyerjen, amit egy hónapig válthat be a webáruházban.

Tehát a vállalat oldaláról minimális erőfeszítés kell csak hozzá, s máris emberek ezrei kezdik el használni a vállalat hashtag-jét az interneten, mely segíti a cég, a márka és a termék népszerűsítését.

4 – Biztonságos technikai alapok

Talán 2021-ben már nem kell kiemelni, de mivel mind a mai napig látunk olyan oldalakat, ahol nincs, így írunk erről is. Az a webáruház, amely nem rendelkezik SSL tanúsítvánnyal, illetve nem szerepel az URL-jében a HTTPS, az olyan, mintha lyukas csónakkal szeretnénk átszelni az Atlanti-óceánt.

A mostani modern böngészők már megjelenítenek egy kis lakatot az URL sáv bal oldalán, mely azt mutatja a felhasználóknak, hogy biztonságosan kezeli a weboldal a felhasználói adatokat.

Ahol ez nincs, ott a böngésző kiírja, hogy nem biztonságos az oldal. Ez pont elég indok a felhasználók számára, hogy azonnal elhagyják a webáruházat, s máshol keressék meg a terméket vagy szolgáltatást.

Amennyiben még nagyobb biztonságot szeretnénk a webáruházban, érdemes lehet elgondolkodni a kétfaktoros hitelesítési metóduson. Sokan ódzkodnak tőle, mert ez egyfajta kényelmetlenséget okoz a felhasználóknak, viszont ha leírjuk nekik, hogy ez az ő adataik biztonsága érdekében történik, máris megengedőbbek és megértőbbek lesznek.

5 – Egyből legyen látható a “Kapcsolat” menüpont

Azok a webáruházak, ahol nagyítóval sem lehet megtalálni a “Kapcsolat” menüpontot, bizony egyből a megbízhatatlan kategóriába esnek. Ha nem lehet elérni a weboldal tulajdonost, üzemeltetőt vagy bármilyen ügyfélszolgálatot, az gyanút fog kelteni a felhasználókban.

Érdemes emiatt a fejlécben, láblécben és a menüben is megjeleníteni az elérhetőségeket. Így egyértelműen azt közvetítjük a felhasználók felé, hogy bátran forduljanak hozzánk, ha kérdésük van egy termékkel, szolgáltatással, a megrendeléssel, a kiválasztási folyamattal vagy például a szállítással kapcsolatban.

6 – Gyakran ismételt kérdések (GYIK)

Ezt a menüpontot azért nem szabad kifelejteni a webáruház készítés során, mert ez azoknak a felhasználóknak szól, akik pont, hogy nem akarnak kapcsolatba lépni velünk. Fontos emiatt különféle témakörök szerint szétszedni és csoportosítani a GYIK tartalmát, hogy a látogatók azonnal megtalálják a keresett információt. Ilyenekre gondolunk például:

  • Szállítás
  • Fizetési módok
  • Regisztráció – saját fiók, személyes adatok
  • Garancia
  • Vásárlástól való elállási szándék kezelése, stb.

7 – Készítsünk bombabiztos termékadatlapot

A termékadatlapokon lévő információknak mindig elegendőeknek kell lenniük ahhoz, hogy vásárlást tudjon kezdeményezni a vevő. Ha nincs fent kép a termékről, esetleg szemetes – homályos a kép, nincs leírás, nincsenek megadva a paraméterek (szín, súly, méret, kiszerelés, darabszám, stb.), akkor igen nehéz lesz vásárlásra buzdítani a felhasználót.

Próbáljunk meg arra törekedni, hogy a lehető legtöbb információt közöljük a termékadatlapokon, amely a következőket takarja például:

  • Magas felbontású, zoomolható termékképek
    • Fontos, hogy több oldalról is készítsünk képeket, illetve arról is legyen fent kép, hogy hogy néz ki belülről (pl. táska), illetve milyen, ha kinyitjuk (pl. pénztárca).
  • Videó arról, hogy milyen a termék vagy szolgáltatás használat közben. Például ruhák esetében egy modellt körbe lehet forgatni, aki különféle pózokban igyekszik bemutatni a ruhát.
  • Minden termékadat:
    • Szín, méret, súly, kiszerelés, márka, típus, alapanyag, minta, erezet, stb.
  • Rövid, de hasznos leírás a termékkel kapcsolatban. Mire jó a termék, mikor és miért lehet használni, kiknek ajánljuk, stb.
  • Kapcsolódó termékek, speciális ajánlatok megjelenítése:
    • Például ha még választ mellé ezt és ezt, akkor kap mellé egy ilyen és ilyen kupont, törzsvásárlói kártyát, ajándékot, ingyenes szállítást, stb.

Konklúzió

A webáruház készítés a mostani technológiai innovációk segítségével igazából már gyerekjáték. Viszont egy olyan webáruházat, amely bevonzza a felhasználókat, kitűnő oldal-élményt nyújt, illetve ahonnan elégedetten távoznak, s térnek vissza rendszeresen a vásárlók, már sokkal nehezebb létrehozni.

Az ördög továbbra is a részletekben bújik meg, így mindenképpen érdemes arra figyelni, hogy milyen elvárásaik vannak 2021-ben a felhasználóknak, amikor online vásárolnak:

  • Legyen gyors a webáruház.
  • Könnyen átlátható legyen a menüszerkezete.
  • Gyorsan lehessen megtalálni benne a keresett terméket vagy szolgáltatást.
  • Ne gátolja vagy szakítsa meg a vásárlási folyamatot valamilyen marketing vagy hírlevél feliratkozási felugró ablak.
  • Üvöltsön a webáruházról, hogy megbízható, tehát jól látható helyekre tegyük ki a “Kapcsolat”, “GYIK” vagy a “Rólunk” menüpontokat.

Általánosságban elmondható tehát, hogyha a felhasználót helyezzük a középpontba, akkor már biztos úton haladunk a webáruház készítés során a sikeres online értékesítés felé.

Szövegírás csomagjaink közül alant válogathatsz:

Könnyed tartalom

Általános és populáris témák, blog és SEO optimalizált cikkek


Weboldal tartalom

Komplex, teljes weboldal szöveg, egymásra épülő aloldalakkal


Marketing és PR tartalom

Kifejezetten marketing és reklám céllal írt, SEO optimalizált cikkek


Szakmai tartalom

Nyelvezetében és tartalmában szakmailag helytálló cikkek


[adln-quotes limit=3]