Így álljunk neki cikket írni, ha ismeretlen számunkra a téma!

Néhány évvel ezelőtt, amikor a tartalommarketing mind derült égből villám beköszöntött, gyakorlatilag mindenki neki állt cikkeket írni. Talán még azok is, akiknek egyáltalán nem kellett volna. Mára a cikkírás, szövegírás, szakszövegírás valódi szakmává nőtte ki magát, ahol az általában vállalkozói státuszban tevékenykedő szakemberek témák százaival, ezreivel találkoznak napi szinten.

Persze nem vagyunk polihisztorok, így könnyen lehet, hogy nem vagyunk egy adott témában annyira jártasak. Lehet, hogy kiválóan írunk a párkapcsolatokról, de közben elképzelhető, hogy a gázkazánok vagy klímaberendezések kapcsán már hiányos a tudásunk, így nem is tudunk olyan szakmai cikket prezentálni első körben, mint amilyet a megbízó várna. Ez azonban nem azt jelenti, hogy profi szövegíróként ne tanulhatnánk meg, vagy sajátíthatnánk el egy téma alappilléreit.

A jó szövegíró ismérve, hogy képes a tanulásra, hogy szomjazik az újra és akkor is meg tud írni egy anyagot, ha a témában nem csillagos ötös a tudása. Ugyanis lételeme a kutatás, a keresés és minden vágya, hogy a rábízott téma szakértője legyen. Nyilván ez csak akkor működik, ha valóban lelkesedni tudunk az adott feladatért, ugyanis csak a pénzért elvállalni valamit nem a mindent elsöprő siker titka. Persze joggal merülhet a kérdés, hogy miként is álljunk neki úgy egy anyagnak, ha még ismeretlen számunkra a téma. Nos, máris mutatunk néhány hasznos és gyakorlatban is használható tippet.

Vázlat

Mielőtt nekiugranánk egy anyagnak fontos, hogy legyen egy vázlat, ami mentén haladhatunk. Először is érdemes lehet végiggondolni, hogy mivel is szeretnénk kezdetni az adott cikket: próbáljunk találni egy tételmondatot, ami köré fel lehet építeni az egész sztorit. A kutatásaink során írjuk fel a lényeges tudnivalókat, szedjük vázlatpontokba az elképzeléseinket, majd a végén ennek mentén kezdjünk el dolgozni. Ezt a módszert nem mindenki preferálja, pedig nagyon hasznos megoldás, pláne a kezdők számára.

Az első mondat

Azt mondják egy jó első mondattal már azonnal meg lehet venni az olvasót. Nos, ez nem feltétlenül igaz, de az biztos, hogy egy figyelemfelkeltő, izgalmas és további érdekességeket ígérő első mondattal fel lehet kelteni az olvasó figyelmét annyira, hogy elolvassa az adott tartalmat. Igyekezz a témában releváns információkat felkutatni, az első mondat pedig legyen lényegretörő, tömör és informatív. Ha az első mondat megfelelően tükrözi a cikk hangulatát, akkor szinte biztos, hogy nyert ügyünk van az olvasónál.

Ne vállalj el mindent!

Ez talán az egyik legfontosabb, amit szövegíróként meg kell tanulnunk. Sokan ugyanis hajlamosak lehetünk minden bevállalni, pedig lehet, hogy az adott téma olyan messze áll az érdeklődési körünktől, mint Mekka Medinától. Az ügyfélkör kiépítése során érdemes odafigyelni rá, hogy olyan partneri kapcsolatokat alakítsunk ki, melyek mindkét fél számára hosszútávúak és gyümölcsözők lehetnek. Ha úgy érezzük, hogy egy témában egyáltalán nem vagyunk jártasak vagy inkább nem is szeretnénk a téma szakértői lenni, akkor inkább udvariasan utasítsuk vissza. Ha viszont úgy véljük, hogy szeretnénk mindent megtanulni például a gázkazánokról és minden vágyunk, hogy erről írjunk, akkor ne legyünk restek elolvasni a szakmai cikkeket, blogokat, ilyenkor akár érdemes lehet előfizetni a témával kapcsolatos szakmai lapokra is, melyekből folyamatosan informálódhatunk.

No comments yet, be the first!

Comments

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .